2014. december 7., vasárnap

Töltött pulykamell rolád


Itt egy másik olyan étel, amit nyugodtan fel lehet tálalni karácsonyra. Guszta is, finom is, és a tölteléket ki-ki variálhatja ízlése szerint. Jó megoldás lehet, ha valaki nem halat szeretne.

Hozzávalók 4 személyre:

2 ek. kókuszzsír + a tepsihez

2 fej lilahagyma, apróra vágva

2 szál angolzeller, apróra vágva

10 dkg hámozott, főtt gesztenye, apróra vágva

10 dkg magozott, felezett mirelit szilva, apóra vágva

60-70 dkg pulykamell filé, szeletelve, vékonyra klopfolva

só, bors

A körethez:

40 dkg kelkáposzta, laskázva

1 ek. kókuszzsír

 
A kókuszzsíron megpirítjuk a lilahagymát, hozzáadjuk a zellert és azt is pár percig pirítjuk. Belekeverjük a gesztenyét és a szilvát, picit megsózzuk. A kiklopfolt pulykamell filé szeleteket sóval és borssal ízesítjük, a töltelékből egyenlően elosztva rákenünk és feltekerjük. Egy kizsírozott tűzálló tálba vagy tepsibe helyezzük, a tetejét is megkenjük egy kis kókuszzsírral, és 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Hagyjuk pihenni öt percig, majd éles késsel keresztben felszeleteljük.

A körethez egy serpenyőben kevés kókuszzsírt hevítünk, rádobjuk a laskára vágott kelkáposztát, sóval, borssal ízesítjük és roppanósra pirítjuk.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése