2013. március 31., vasárnap

Húsvét


Annyira vártam már ezt a pár nap pihenőt, és pont annyira jó, mint ahogy elképzeltem. A pénteki tanfolyam nagyon jól sikerült, a bárányragu isteni volt, és éppen jól passzolt hozzá a spenótos palacsinta meg a saláta. Ízek és textúrák csodálatos egyvelege volt, az Elzászi almatorta pedig méltó megkoronázása mindennek. Húsvét alatt nálunk nincs semmiféle vendégeskedés, kettesben ünneplünk a férjemmel, kényelmesen, örömteljesen, minden stressz nélkül. Jól is esik csak magunkra főzni, azt, amire igazán gusztusom van. Az idei sonka nagyon finom volt, omlós és nem túl sós. A fenti töltött tojásokat ettük hozzá, meg sok-sok friss reszelt tormát. A keménytojások sárgáját két kanál házi majonézzel és egy kanál mustárral kikevertem, és abba is tettem a reszelt tormából. Apróra vágott medvehagymán tálaltam, az elmaradhatatlan hónapos retekkel.

Desszertnek Gundel palacsintát ettünk, ami fantasztikus finomra sikerült. A palacsintasütő átmérője 19 cm, tehát viszonylag kisebb.

12-13 darabhoz:
20 dkg Nature Cookta gesztenyeliszt
4 tojás
kb. 3,5 dl víz
a sütéshez ghí (vagy egyéb zsiradék)

A gesztenyelisztet a tojásokkal és a vízzel simára keverjük és egy-egy kiskanálnyi forró ghín a palacsinták mindkét oldalát kisütjük.

A diókrémhez:
kb. 25 dkg darált dió
8 dkg eritrites édesítőszer (steviával kombinált, de csak annyira édes, mint a cukor, nem négyszeres, a Diawellness cég terméke)
2 dl mandula vagy kókusztejszín
pár csepp rumaroma
1/2 bio citrom reszelt héja
4 dkg mazsola

Az összetevőket összekeverjük, és felmelegítjük, hogy az édesítő elolvadjon.

A csokoládé öntethez:
20 dkg paleo csokoládé
kb. 1,5-2 dl kókusztejszín
1 ek. ghí

Az összetevőket egyneműre olvasztjuk.

A palacsintákat megtöltjük a diókrémmel, négybe hajtogatjuk és a csokoládé öntettel meglocsolva tálaljuk. Ez a mennyiség hat embernek elegendő, mert igen laktató.



5 megjegyzés:

  1. Kedves Elmíra!

    Rendszeresen rendelünk a Gast Royaltól hamikat,és amióta előrukkoltak a paleo túróval, azóta próbálom kikísérletezni az előállítását házilag, de hiába. Kérlek, ha lehetséges, kűld el nekem a receptjét, mert két éve vágyódom a túrógombóc után, és talán a te túró recepteddel az is megoldható lenne.

    Az egész család hálás lenne érte.
    Üdv.: Anita

    VálaszTörlés
  2. Kedves Anita, a paleo túró élelmiszermérnökök által fejlesztett termék, a receptje titkos. Jövő héttől lehet majd kapni a Gastroyal paleo shopban a natúr terméket is.A Paleovitalon van egy kókuszlisztből és citromból készült túrógombóc recept, ami állítólag nagyon finom. Nézd meg. Ebből a túróból is lehet túrógombócot készíteni, de inkább nyersen, mint megfőzve. Én csináltam, és gyümölcspürével nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  3. Ez valami isteni finom! Most csináltam meg! Még a paleo előtt imádtam a palacsintát és nehéz volt lemondani róla, de ez olyan finom, hogy egyértelműen tudja pótolni. Készítettem már korábban gesztenyelisztből palacsintát, de az nem lett ilyen jó. Viszont nekem nem vett fel a liszt annyi vizet, amennyit a recept írt, csak jóval kevesebbet. Lehet, hogyha vártam volna vele, akkor még több vizet is felvett volna?

    VálaszTörlés
  4. Nálam mindig beválik ez a 10 dkg liszt, 2 tojás, kb. másfél-két deci víz arány. A tészta híg, de jól működik, vékony palacsintákat lehet belőle sütni. Ha állni hagyjuk egy-két órát a bekevert tésztát, akkor még könnyebb sütni, biztos, hogy nem szakadozik.

    VálaszTörlés
  5. Szuper! Nem mertem több vizet adni a tésztához, mert attól tartottam, hogy nem marad egyben, de majd megpróbálom több vízzel. Igy egy kicsit vastagok lettek a palacsinták, viszont ízre rendben voltak! Köszönöm a receptet:)

    VálaszTörlés