2010. december 16., csütörtök

Involtini di pesce (Töltött haltekercsek)

4-6 adag
Ez egy olasz halrecept kicsit módosított változata. A csigaalakban feltekert, töltött halbatyucskák igen dekoratívak, ideális fogás vendégek lenyűgözésére. Bármilyen vegyes zöldségkörettel tálalható, én sütőtököt, póréhagymát és kelkáposztát pirítottam hozzá.
4 db vékonyabb típusú halfilé (a legjobb a nyelvhal, a naphal vagy a Pangasius)
4 olajos szardellafilé
1 közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
6 evőkanál olívaolaj, plusz a kikenéshez
2 ek. szőlőpálinka, ha nincs, megteszi másféle pálinka is, vagy két kanál jóféle fehérbor
2 ek. darált mandula
só, frissen őrölt feketebors
½ tk. oregánó
6 babérlevél
2 ek. apróra vágott petrezselyem
3 ek. citromlé

A sütőt előmelegítjük légkeverésen 190 fokra. Kis kockára vágunk egy halszeletet, felaprítjuk a szardellát. A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk és két kanál olívaolajon egy serpenyőben megdinszteljük. Hozzáadjuk a felkockázott halat és a szardellát. Belekeverjük a pálinkát és a mandulát, sózzuk, borsozzuk. Néhány perc után félretesszük.

Egy megfelelő méretű tűzálló tálat kikenünk egy kevés olíva olajjal. Hosszában félbevágjuk a halszeleteket. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Mind a hat csíkot megtöltjük a raguval, föltekerjük, és az előkészített tűzálló tálba helyezzük. A maradék olívaolajat, a citromlevet, oregánót és petrezselymet összekeverjük, meglocsolgatjuk vele a halgöngyölegeket. Mindegyiknek a tetejére teszünk egy-egy babérlevelet és kb. 25 perc alatt készre sütjük.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Elmira!

    Engedjen meg nekem egy észrevételt! Nagyon szeretek ide jönni nézelődni, és próbálom mindinkább betartzani a Paleo intelmeket. Olvasgatva a halas recepteket az tűnt fel nekem, hogy ezek mind importból származó halakból készülnek. A pangasius helyett ajánlanám a Magyarországon termelt fajokat. Egész Európa küzd az Ázsiából beözönlő fagyasztott filével. Aki fél a szálkáktól inkább fogyasszon afrikai harcsát. (Amit itthon lehet kapni, az mind magyar termelőktől származik.) Legjobb megoldás, ha hűtöttet vásárolunk, amiket jégre téve árusítanak. Egyéb hazai halaink is igen ízletesen elkészíthetők, olcsóbbak és megbízható minőségűek.

    Üdvözlettel:
    Jámborné Dankó Kata

    VálaszTörlés